Találatok - Kattints a címre
Futásíjász verseny, Pilisszentkereszt, 2008.04.19.
Az idei futásíjász verseny 2.futamának Pilisszentkereszt adott otthont. Az egész heti esőzés után kérdéses volt, hogy megrendezésre kerülhet-e a szombatra áttett verseny. Az ég persze szombat reggel is megáldott minket esővel, de a 13 órai kezdésre a nap megmutatta magát, elő-előbujkált a felhők mögül.
Futásíjászat a Kárpát-medencei Íjász Találkozón
Idén másodszor rendezik meg a július közepi íjásztalálkozót, melyet a Magyar Íjász Szövetség hagyományteremtő célzattal hozott létre 2007-ben. A tavaly még kétnapos rendezvény idénre egynapossá olvadt, de a látogatóknak nem lesz oka panaszra, ami a programok sokszínűségét illeti.
Futásíjászat is jelen volt a Szigeti Sportvarázson
A várakozásainkhoz képest is nagyon jól sikerült a Szigeti Sportvarázs szombati napján a futásíjász rendezvény. Az íjászaton belül, meg-megszakítva az "álló" íjászatot rendeztünk meg egy-egy gyors futam futásíjászatot, felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt.
Futásíjász Bemutató versenyen voltam
Szigeti Sportvarázst már hírből ismertem, de még egyszer sem vettem rész rajta. Úgy gondoltam idén ezen változtatni kell. A délelőtt folyamán a futókat fotóztam a Nike
Szigeti Sportvarázs - Futásíjászat
Június 7-én szombaton a Szigeti Sportvarázson kipróbálhatod a futásíjászatot! Hogy milyen rendszerben, most arról essen néhány szó:
Futásíjászni félóránként van lehetőség, a futamok között normál íjászat van. Minden futamban 4 ember futhat egyidőben.
Futásíjászat kipróbálási lehetőség a Szigeti Sportvarázson!
Már régóta látod a hírek között a futásíjászatról megjelent írásokat? Már eljátszottál a gondolattal, hogy elmész egy versenyre, de végül a lustaságod győzött?
Beszámoló a Pilismaróti futásíjász versenyről
Az évad 3. futama a festői Dunakanyar egyik községében, Pilismaróton került megrendezésre. A verseny házigazdája Székely Árpi már a teljesen elkészült pályával várt minket. Az időjárás a kegyeibe fogadott , kora nyári időben volt részünk.
Futásíjászat: Pilisszentkereszt Kupa a hétvégén
Hétvégén szombaton újabb futásíjász minősítő és rangsoroló versenyre kerül sor Pilisszentkereszten. A verseny déli 13 órakor kezdődik az első futammal, helyszín a pilisszentkereszti Sportpálya.
Megkezdődik a futásíjász szezon
Március 29-én megkezdődik a futásíjász 2008. évi versenyszezonja Tápiószentmártonon. A verseny érdekessége, hogy ezúttal nem csak futásíjász verseny lesz a helyszínen, hanem a Magyar Íjász Szövetség mind az öt szakága (a futásíjászaton kívül a pálya-, a terep-, a 3D és a történelmi íjászat) képviselteti magát.



