Ti általába milyen állattal szoktatok futni/sétálni?
Én régebben a kutyámmal sétáltam, csak sajnos történt egy olyan baleset, hogy miközbe sétáltam a kutyámmal, egy olyan ház mellett haladtunk el ahol nyitva volt a kapu, és kijött egy nagyobb fajta kutya (fajtiszta németjuhász) körülbelül 3-4 éves lehetett, és akkor a kutyám pedig talán fél éves volt. A kutyámat megtámadta az a nagyobb fajta kutya, és Én abban a pillanatban azt hittem, hogy a kutyám ott marad, mert nagyon csúnyán harapta, bántotta. Aztán szerencsére a kutya gazdája észrevette, és a kutyáját meg leállította. Akkor a kutyám elkezdett hazafele futni, próbáltam utána futni, de jóval gyorsabb volt nálam de szerencsére hazatalált, és otthon ápoltam a sebeit ez történt úgy 3 évvel ezelőtt.
2 évvel ezelőtt kaptam a testvéremtől egy görényt, és mostanába vele szoktam sétálni és majdnem ugyanaz történt vele mint a kutyámmal ugyanis egy olyan ház mellett haladtunk el, ahol ugyanúgy nyitva volt a kapu, és a görényt észrevette a kutya, a kutya próbálta támadni a görényt, és szerencsémre volt akkora lélekjelenlétem, hogy ráüvöltöttem a kutyára, a kutya szerencsémre megijedt, bement az udvarba és magamhoz tudtam venni a görényt, és hazasétáltam vele.
Sajnos ezután a 2 eset után nem nagyon van kedvem utcán sétáltatni az állatokat, mert félek hogy a következő ilyen baleset a kutyámmal vagy a görénnyemel végzetes lenne.
Újra megnyitottuk a HUNRUN.COM kapuit. Amennyiben gondolod, kerülj beljebb, és élvezd az immáron több sporttal is foglalkozó portálunk szolgáltatásait. Minderről bővebben bemutatkozónkból tájékozódhatsz.
Örömmel üdvözöljük régi tagjainkat is. Kérjük hozzatok létre az új oldalon új felhasználónevet. Ezt itt egy perc alatt megteheted. Köszönjük."
Amennyiben kérdésed van, vagy csak írnál szerkesztőinknek, ide kattintva azt egyszerűen megteheted.
Sziasztok!