Cikkek

Sikeres esztendő után a hazai meridások – minden adott a folytatáshoz

2008, Október 24 - 07:40 | Szerző:Vasvári Ferenc | Forrás: hunrun.com
2009-es kollekcio1.jpg
fotók: Takács Tamás

A hazai bejegyzésű LTV Merida Racing és a Merida Maraton Team - CST révén vb-ezüst, Eb ötödik hely, világkupa-dobogók; megannyi - felnőtt és korosztályos - magyar bajnoki cím illetve dobogós hely a kupafutamokon - ez a 2008-as esztendő termése. A hazai szaksajtó számára - a jövőt vázoló tervek mellett - erről is tartottak kétnapos, a 2009-es Merida kerékpárokat érintő teszttel egybekötött termékbemutatót a hazai forgalmazó és a klubok a mátraszentlászlói Kétkerék Vendégházban, a Merida Press Test Camp alkalmával, október végén.

 

-Egy éve alakultunk, máris parádés szezont zárunk - kezdte prezentációjában Lukács Balázs, az LTV Merida Racing csapatvezetője. - Két, még utánpótlás-korú versenyzővel álltunk rajthoz a nemzetközi viadalokon, a jelentősebb hazai versenyeken. Benkó Barbi világbajnoki ezüstérme, világkupa-futam győzelme, Európa-bajnoki ötödik helye ragyogó eredmények. Lukács Bálint biztatóan helyt állt, itthon általában dobogón végzett. A technikai és a támogatói hátterünk biztosított volt. Jövőre mindketten U23-asok lesznek, idősebb bringásokkal fognak versenyezni, be kell majd illeszkedniük az új mezőnybe. A létszámot illetően 2009-ben nem tervezünk változtatást, ha támogatásunk az ideihez hasonló lesz, a nívós hazai viadalok mellett a nemzetközi porondon szeretnénk továbbra is jelen lenni.

 

 

Csapat

 

-Éppen 10. születésnapját ünnepelte klubunk, a Merida Maraton Team-CST 2008-ban, jelenleg mintegy 60 fővel vagyunk jelen a hazai és nemzetközi hegyikerékpársportban - vette át a szót Mikula Gábor csapatvezető. - Versenyzőink jelentős része hobbikerekes és utánpótlás-korú, de természetesen elit bringásokkal is rendelkezünk, a hazai klubok összesített eredményességi ranglistáján reményeim szerint idén dobogón végzünk.


Lukács Bálint

Három magyar bajnokot ünnepelhettünk az olimpiai számban Vajda Márta, Szalontay Bence és Lobmayer Balázs révén; a maratonokon Szalontay András és Bence mellett Módos Gabi állhatott a dobogóra. Gabi ideje korán befejezte a versenyzést, két TOP maratonos győzelme után, térdműtétje előtt egy bukásból eredően kulcscsontját törte. Adorján Sándor a Magyar Kupában állt dobogóra, Szlobodnyik Zsolti is szépen teljesített, ő 2009-ben már az elitek között indul harcba. Jövőre megpróbáljuk az érmeink számát megőrizni, a nemzetközi viadalokat tekintve pedig a Trans Germany-n és a Trans Alpen-en minél sikeresebben részt venni."

 

 

Benkő Barbara

 

A meridásokat erősíti Vinczeffy Zsolt is, aki először képviselte olimpiai játékokon Magyarországot; „Zerge" 2004-ben Athénban állt rajthoz, ma a hazai versenyeken inkább a szervezői oldalt erősíti. A klub rutinos, felnőtt versenyzői közé tartozik Vajda Márta, aki a különböző szakágakban összesen 33 bajnoki címet szerzett. Az extrém (UMF) vonalat - United Merida Freeriders - a sokszoros bajnoki és kupa-dobogós Nagy „Gizmó" Attila és Jakó András képviseli, mindketten a DownHill szakágban jeleskednek. Más technikai hátteret igényelnek az országúti kerekesek - éppen ezért ezúttal nem vettek részt a prezentáción -, a ferencvárosi bringások révén 2008-ban megannyi dobogós hely született.

 

 

Jakó András

Vasvári Ferenc (06 30 9 516 602)

Bővebb információk és fotók:
www.bikefun.hu
www.ltvracing.hu
www.meridateam.hu
www.ketkerekvendeghaz.hu