Gyógytornász szakértő

Kiss Dóra gyógytornász, meditatív aerotréning oktató

2008, Február 10 - 13:23 | Szerző:agnes
Kiss Dóra.jpg

A középiskola alatt egy komoly térdsérülés miatt bekerültem a Sportkórházba, ahová a műtétet követően sokáig visszajártam gyógytornára. A jól sikerült operációnak és a gyógytornának köszönhetően teljesen helyrejött a térdem. Akkor döntöttem el, hogy én is gyógytornászként szeretnék segíteni a betegeken. A gyógytornász diplomámat 2004-ben szereztem.

Frissen végzett gyógytornászként a tatabányai kórházban ajánlottak státuszt, amit örömmel fogadtam el. Itt a baleseti sebészeti-ortopédiai osztályon dolgoztam, illetve ambuláns csoportos tornákat tartottam, de kezeltem egyénileg is, főleg baleseten átesett betegeket. Másodállásban egy ápolási intézetben dolgoztam, és egy hospice szolgálat gyógytornászaként gyógyíthatatlan daganatos betegekhez jártam ki, hogy javítsak életminőségükön, támogassam fizikai aktivitásukat.
Ezt követően kardiológiai szakterületen (az Országos Kardiológiai Intézetben) kaptam állást, jelenleg is itt dolgozom a szívsebészeti intenzív osztályon. A munka mellett persze fontos a kikapcsolódás és a mozgás, a testi-lelki harmónia megteremtése. Nekem rengeteget segített ebben a Meditatív AeroTréning. Egy nagyon kedves barátnőm vitt el először egy ilyen órára. Az első perctől szerettem. Olyannyira, hogy elvégeztem az oktatói képzést, így másodállásban heti 4x tartok Meditatív AeroTréning órákat. Ezen kívül szintén másodállásban csontritkulást megelőző tornát is tartok, és betegekhez járok ki tornáztatni.

Egy gyógytornász számára nagyon fontos a folyamatos tanulás, ezért szakmai továbbképzéseken, tanfolyamokon igyekszem bővíteni tudásom. Sokan nem is gondolnák, hogy milyen elméleti tudás szükséges a munkánkhoz. A gyógytornász szakma nem abból áll, hogy gyakorlatokat végeztetünk a beteggel, mert azt – kis túlzással - mindenki tud. Azt gondolom, hogy a jó gyógytornász tudja, hogy mit miért csinál, és hogy egy egyszerű mozdulattal mennyi mindent tud befolyásolni. Igyekszem jó gyógytornász lenni.

kérdezek

Kérdések szakértőnkhöz

4. kérdés - 2008.02.19.

Szia Dóra! Chondromalacia patella, ilyenem van. Több helyen olvastam, meg orvos is mondta, hogy jót tesz neki, ha tornáztatom. Na de hogyan? Mit és hogy kéne csinálni, hogy valóban haszna legyen. És hogy tudom, hogy tényleg helyesen csinálom-e?
Köszi!

válasz:

A gyógytorna lényege ebben az esetben a quadriceps, vagyis a négyfejű comizom erősítése, illetőleg a combhajlító-izmok nyújtása. A quadriceps edzését a progresszív ellenállással (súly, vagy rugalmas szalag) szembeni nyújtott lábemelésekkel kell végezni különböző helyzetekben.

Ami kerülendő az a guggolás, a testsúly-terheléssel végzett gyakorlatok, a hosszú ideig tartó nyújtott térdízületi helyzet, illetve a mindennapi életben a haosszú ideig tartó hajlított térddel való ülés.

Hogy tényleg helyesen csinálod- e a gyakorlatokat, illetve, hogy a megfelelő gyakorlatokat végzed-e, azt szakember (gyógytornász) segítségével tudod eldönteni.

A konzervatív terápiával (gyógytorna, gyulladáscsökkentő gyógyszerek, fizikoterápia) az esetek 70-90%-ában lehetővé teszi a sportaktivitásba való visszatérést.

3. kérdés - 2008.02.18.

Kedves Dóra,

egy olyan kérdéssel fordulok hozzá, amire sajnos nem igazán tudom a választ. Mostanában egyre többet"ropognak" az izületeim. Elég sokat futottam, mostanában kicsit leálltam. Azt vettem észre, amikor újra futok, apad ez a hang, viszont amikor pár napig megint nem futok, akkor észrevehető például felállásnál a térdemben, illetve néha járás közben a bokámban ez a hang. Tudsz erre mondani valamit?

Köszönettel: Jacek

Válasz:

Kedves Jacek!

Az ízületek ropogása általában az ízület kopását, vagy az ízület lazaságát jelzi, de ha nem társul hozzá fájdalom, akkor nem kell betegségként kezelni, lehet alkati adottság is.
Az ízületi kopás tulajdonképpen azt jelenti, hogy az ízületi felszínek között lévő porc károsodik. A porcsejtek anyagcseréje megváltozik, nem kap elegendő táplálékot a porc az ízületi nedvből. Az ízületi nedv termelődését, és a porc táplálását elősegíti a mozgás, ezért nem ropog annyira a térded futáskor, kenést kapnak az ízületi felszínek. Hosszú távon azonban a futás tovább károsítja az ízületeket. Ezért amennyiben tényleg ez okozza a ropogást, és fájdalmad is van, akkor valami kevésbé terhelő sportot kell választanod (pl. kerékpár, úszás), illetve ha rosszabbodik a dolod érdemes megmutatni egy szakorvosnak.

Üdvözlettel:

Kiss Dóra

2. Kérdés - 2008.02.10.

- Térdsérülés után hogy ajánlott fokozatosan, szakaszosan visszatérni a futáshoz? Van valamilyen mozgásforma, amit a futás újrakezdése előtt érdemes csinálni?


Válasz:

Sajnos nem elég precíz a kérdés, nem derül ki ugyanis hogy milyen térdsérülésről van szó. A sérülés típusa meghatározza a rehabilitáció menetét, a gyógyulási időt. Nagyon fontos dolog hogy a terápia egyénre szabott legyen, hiszen minden sérülés, és minden egyén más és más. Akinek komoly térdsérülése (értem ezalatt a szalagszakadásokat, izületbe hatoló vagy izület közelében lévő töréseket, összetett térdsérüléseket, stb.) van, az minden bizonnyal találkozik orvossal, majd gyógytornásszal. Ők az eset pontos ismeretében tudnak tanácsot adni a futáshoz való visszatérés idejéről. Általánosságban nem beszélhetek, mert mint írtam, esettől függ hogy mikor lehet ismét elkezdeni a futást.

1. Kérdés - 2008.02.10.

- Tudnál pár példát mondani, milyen problémák, tünetek felbukkanása esetén érdemes megkeresni gyógytornászt?


Válasz:

Az utóbbi években nagyon kibővültek a gyógytornászok feladatai. Kezdetben még főleg a mozgásszervi papanaszokkal kűzdőknek igyekeztek segíteni, ma pedig már az orvoslás minden szakterületén megvan a feladatuk, fizioterápiás teendőik. Kevés lenne a hely, hogy minden problémát felsoroljak amivel érdemes gyógytornászhoz fordulni, a legáltalánosabbak a különböző gerincpanaszok, ízületi kopások, stroke-ot(agyvérzést) követő rehabilitáció, sérüléseket követő rehabilitáció, amiért felkeresnek minket.
Az orvoshoz általában hamarabb eljutnak a betegek, mint a gyógytornászhoz, hozzánk szinte mindíg orvosi javaslatra fordulnak a paciensek, ők általában tudnak segíteni, hogy mivel érdemes gyógytornászt felkeresni.

kérdezek