Közzétéve HUNRUN.COM (http://www.hunrun.com)
Nyolcvanezres örömünnep
Létrehozta agnes
Létrehozva 2008-04-21 06:15

Rövid lead: 
CM napi beszámoló, reggel kilenctől az esti vonatig, ami tele volt elégedetten távozó vidéki bringásokkal.

Április 20-a a bringázás napja volt Pesten, és ezt a "népfelkelést" még a legszebb álmunkban sem tudtuk volna elképzelni. Bizonyára már Bodrogi Laci is tudja, mi az a Critical Mass, aki (lévén Franciaországban él) délelőtt még nem ismerte a kifejezést. :)

Velodrom

Kicsit konkrétabban: reggel a Millenáris Velodromban [1] kezdtük a napot, itt már fél kilenckor gyülekeztek a bringások.
Bár a hivatalos program 8-tól volt meghirdetve, láthatóan kevesen tudtak felkelni még, de a hangulatban már akkor volt valami. 9-kor már bejelentették, hogy az igazolt versenyezők ötven percen belül jelentkezzenek be.
A Velodrom egy nagy betonkatlan voltaképpen, egy kör alakú pálya, ahol a falra is felfuthatnak a bringások, beton lelátókkal, fantasztikus hangulattal - hétköznapokon se hagyjátok ki.
Délelőtt keró versenyek zajlottak, túlsúlyban voltak a BVSC-s versenyzők, de több korosztályból több csapat is kiállította az embereit. Ifjúsági és felnőtt selejtezők zajlottak, amiket a raszta bringásfutárok és az évtitedek óta először idemerészkedő, láthatóan veterán kerékpárverseny fan, autóstáskás bácsik nagy egyetértésben néztek együtt. A hangosbemondóba ontották az információkat, a legnagyobb meglepetés a stéher volt, ami egy motorvezetéses kerékpárverseny.
A lényege, hogy egy Java motor megy a versenyző előtt és a szélárnyék segítségével akár 70 km/órára is segíteti felgyorsulni. Mint kiderült még ma is van stéhen utánpótlás képzés, a sportágat családi örökségként Pataki Ibolya gardírozza.
Jelen volt Filutás Árpád (remélem jól értettem a nevet) aki az egyik utolsó versenyző volt mikor még virágzott a bringássport és léteztek a hagyományos csapatok, mint a Postás.

Bodrogi László a Velodromban

Kis késéssel lezajlott a Bodrogi interjú: Bodrogi László az egész karrierjét elmesélte, nem mellesleg a tűző napon ülve, onnan kezdve, hogy apukája felvette a kapcsolatot a francia Veloval, és ő kiment egy orosz bringával amivel nem értették a franciák igazán, mit akar kezdeni, odáig, hogy világbajnokságon 2. lett. (És még azon is túl.)
Első komolyabb kerékpárját Laci kis részletekben szedte össze, pénzdíjak segítségével, de miután a Mapei versenyzője lett, karrierje sínre került.
Mint kiderült, a Tour de France-n szerepelt versenyző erősségének az időfutamot tartja. A karriernek meg is van az ára: Bodrogi szinte egyáltalán nem jut haza, kicsit érződött is a kiejtésén, hogy francia nyelvi közegben él. No és naponta átlagosan 2-3 órát edz, normál időszakban.

Nagyon kedvesen rendelkezésre állt a vázdedikáláshoz, még a három éves gyerekek bringáját is aláírta.
Egyébként egyre több lett a család a Millin (CM matricát egy szőke négyéves kiscsajtól kaptunk), és a gyerek, akik békésen keveredtek a futárokkal és az idősebbekkel. A stéher izgalmai után, melyet a lefulladó motorok tettek drámává (fotók hamarosan :) ) még egy osztrák-magyar bringapóló meccs is lezajlott, illetve egy Titkos Hajrás verseny, aztán elkezdődött a délutáni felvonulás rendezőinek toborzása.

CM


A Critical Mass leírása helyett elég egy hatalmas szmájli. Iszonyatosan sokan voltunk, és 80 ezren mentek végig az útvonalon. Parkos póló még a cekkeres, buszmegállóban álló nénin is volt. Nemcsak a hagyományos felvonulási utat, a hidakat stb uralták el a kerósok, az egész várost meghatározta ez az egész napra. (És az esti vonattal sok lefáradt biciklis ment haza vidékre, szóval még a városon kívül is..) A tömeg nagysága a közvetítésünknek is akadályokat állított, hiszen nem gondoltuk volna, hogy a Deák téri indulás után nagyon-nagyon sokkal sem tudunk elmoccanni autóval a helyszínről a befejező pont, a Városliget felé. Mivel még akkor is tömegek várnak arra, hogy átjussanak a Deákon és elindulhassanak a felvonulás Budára vezető útvonalán.

Mi mindenesetre ott voltunk, és akikkel csak riportot készítettünk, idős-fiatal, mind végtelenül kedves és pozitív volt. Ezeket a riportokat igyekszünk mielőbb megjelentetni. Első két videónkat, mely az élő adás nyomán készült, már láthatjátok a videógalériában.

1. Képgaléria [2]

2. Képgaléria: itt [3]

3. Képgaléria: itt [4]

Fotó: Zbandesz és Panferik

hirek_kepei: 
Criticalmass_1245.jpg

Forráscím (letöltve 2009-01-07 21:38): http://www.hunrun.com/kerekpar/nyolcvanezres-oeroemuennep

Linkek:
[1] http://velodrom.hu/wiki/doku.php
[2] http://www.hunrun.com/kerekpar/criticalmass-20080420
[3] http://www.hunrun.com/kerekpar/criticalmass-20080420-1resz
[4] http://www.hunrun.com/kerekpar/criticalmass-20080420-2resz