Közzétéve HUNRUN.COM (http://www.hunrun.com)
A Gepida lett a Mátra Maraton névadója
Létrehozta panferik
Létrehozva 2009-06-16 16:48

Rövid lead: 
Újabb hazai kerékpáros cég tette le voksát a legnagyobb hazai mountain bike viadalok mellett.
Forrás: 
hunrun.com [1]

Újabb hazai kerékpáros cég tette le voksát a legnagyobb hazai mountain bike viadalok mellett. Amolyan „last minute" megegyezés született a Gepida vezetői és a T-Mobile TOP Maraton sorozat utolsó állomásának főszervezője között, mely szerint a magyar kerékpárgyártó lesz az idei Mátra Maraton névadó főtámogatója.

A T-Mobile TOP Maraton sorozat javában zajlik, sikerrel zárult a szilvásváradi verseny, finisben van a visegrádi szervezése. A négy állomásból álló versenysorozat többi főszervezője sem tétlenkedik, folynak a bükki és a mátrai előkészületek.

Az augusztus végi, záró etap főszervezője, Eisenkrammer Károly június közepén jelentette be a Gepidával való együttműködését, így a Caprine mellett egy újabb magyar bringás cég került a legnagyobb maratoni versenyek névadó támogatói közé.

- Idén elindulunk egy új úton, amelynek során kétnapos bringás fesztivállá változik a Mátra Maraton. A rendezvény első napján az eddig megszokott gyerekversenyek mellett a mountain bike látványos szakágaival is megismerkedhetnek az érdeklődők. Lesz például Triál Magyar Kupa és kerékpáros "légi-bemutató" is, amellyel az 1500 indulónak és az érdeklődőknek szeretnénk megmutatni sportágunknak egy másik arcát is. Ehhez a fejlődő Mátra Maratonhoz adja a nevét ettől az évtől a Gepida, amely megállapodás remélhetőleg hosszútávon biztosítja az esemény hátterét - mondta a megegyezést követően Eisenkrammer Károly főszervező.

A Gepida Mátra Maratonra augusztus 30-án kerül sor, a sástói Oxygén Adrenalin Parkból rajtoló viadal idén a 8. alkalommal került a hazai versenynaptárba.

Elérhetőségek, bővebb információk:
Vasvári Ferenc sajtófőnök (+36 30) 9 516 602 és vasvari@topmaraton.hu [2]
Eisenkrammer Károly főszervező, Gepida Mátra Maraton (+36 30) 815 29 93
E-mail: eisenkrammer@tdh.hu [3], info@matramaraton.hu [4] , honlap: www.matramaraton.hu [5]
További információk: www.topmaraton.hu [6]
 

hirek_kepei: 
gepidamatramaraton.jpg
Szerző: 
Vasvári Ferenc sajtófőnök, T-Mobile Top Mountain Bike Maraton sorozat

Forráscím (letöltve 2010-07-29 22:50): http://www.hunrun.com/kerekpar/gepida-lett-matra-maraton-nevadoja

Linkek:
[1] http://www.hunrun.com
[2] mailto:vasvari@topmaraton.hu
[3] mailto:eisenkrammer@tdh.hu
[4] mailto:info@matramaraton.hu
[5] http://www.matramaraton.hu
[6] http://www.topmaraton.hu