Közzétéve HUNRUN.COM (http://www.hunrun.com)
Szombaton irány a magyar Puszta azaz a 6. E.ON Délibáb Sportnap
Létrehozta panferik
Létrehozva 2009-07-02 09:50

Rövid lead: 
Harcba szállunk a Félmaraton Mánia következő állomásán, hogy év végén a Balaton maratonon egy újabb éremmel gazdagodhassunk.
hirek_kepei: 
kekes2009k.jpg

Hétvégén ismét összeáll a nagy csapat. Vivicitta és a Kékes után a Hortobágy lesz a következő csapatversenyünk. A hét elején felhívott Mohilla Tamás lenne kedvem ismét velük utazni, mert akkor ismét együtt lehetne a nagy csapat. Válaszom természetesen egyből igen volt.

Csapatunk:
Makó Zsuzsanna
Mohilla Tamás
Vágujhelyi Ferenc
Pantocsik Ferenc

Az előző hétvégén Zsuzsa, Tamás és V. Feri Ultrabalatonon készültek a Magyar Puszta meghódítására, addig én az Impulzív Dupla Ironman Világkupán futottam 36 km-t. Elmondhatjuk a felkészülésünk jól sikerült. V. Ferinek ez lesz élete első Hortobágyi futóversenye, de a Kékes után szerintünk ez is tetszeni fog neki!

Idén először két körös lesz a verseny a frissítőket jól kell beosztani a Szervezők az alábbi helyeken várnak frissítéssel:
• az első körön 3,4 km (víz), 6,2 km (víz), (7,8 km: csak a 2 kört teljesítők részére a célban iso ital, víz, szőlőcukor)
• a második körön 10,6 km (2,8 km) (víz), 12,5 km (4,7 km) (iso ital, víz, szőlőcukor), 13,5 km (5,7 km) (víz), 16,5 km (8,7 km) (iso ital, víz, szőlőcukor), 19,8 km (12 km) (víz)
• minden frissítőállomáson lehetőség lesz a nevezéskor kapott szivacs megnedvesítésére.

Aki indul a versenyen az lejebb a fórumban jelentkezzen azzal a névvel amin a versenyen regisztrált és írja hozzá a  tervezett futó időt, a verseny után pedig táblazatba foglaljuk és melléírjuk a futás idejét a ChampionChip támogatásával!

Ha pedig félmaraton Mánián indusz akkor az eddigi versenyek nevét és időeredményét is írjd meg. Év végén az érmek átvételekor közös fényképet készítünk! De ha később kapod meg  az érmet akkor lehetőséget biztosítunk az adott verseny végén a fotó elkészítésére! Legyünk minnél többen a Félmaraton Mánia Galériában hajráááááá! De várjuk a versenyről a beszámolókat is a panferik@hunrun.com [1] e-mail címre

Ultrabalaton és Erdély előtt a Csúcson [2]

Kapcsolódó galéria: 
  • 1. [3] (1)
  • 1. Babakocsis Futóverseny [4] (1)
  • 1. BSI Balaton Szupermaraton [5] (8)
  • 1. BSI Velencei Tóúszás [6] (3)
  • 1. Egyetemi Triatlon Est [7] (2)
  • 1. foduló [8] (1)
  • 1. FutóCross [9] (2)
  • 1. Glamour Stiletto Run [10] (1)
  • 1. Panoráma kaland futás [11] (1)
  • 1. Pol-e-Khomri maraton [12] (1)
  • 1. Szigeti Triatlon [13] (2)
  • 1. Szigeti-Triatlon [14] (2)
  • 1. teszt galéria [15] (3)
  • 10. [16] (1)
  • 10. Bükk Maraton [17] (1)
  • 10. Duna maraton [18] (1)
  • 10. MVM Duna Maratont [19] (1)
  • 10. Tűzoltó Világjátékok [20] (2)
  • 100 Gát [21] (1)
  • 100 kilométeres OB [22] (3)
  • 100 km OB [23] (1)
  • 100 km Pharaonic Race [24] (1)
  • 100 km-es Ultrafutó Világ- és Európa bajnokság [25] (1)
  • 100 m pillangó [26] (1)
12 [27]3 [28]4 [29]5 [30]6 [31]7 [32]8 [33]9 [34]…következő › [35]utolsó » [36]

Forráscím (letöltve 2010-07-29 23:02): http://www.hunrun.com/futas/szombaton-irany-magyar-puszta-azaz-6-eon-delibab-sportnap

Linkek:
[1] mailto:panferik@hunrun.com
[2] http://www.hunrun.com/futas/ultrabalaton-es-erdely-elott-csucson
[3] http://www.hunrun.com/1.
[4] http://www.hunrun.com/1.+Babakocsis+Fut%C3%B3verseny
[5] http://www.hunrun.com/1.+BSI+Balaton+Szupermaraton
[6] http://www.hunrun.com/1.+BSI+Velencei+T%C3%B3%C3%BAsz%C3%A1s
[7] http://www.hunrun.com/1.+Egyetemi+Triatlon+Est
[8] http://www.hunrun.com/1.+fodul%C3%B3
[9] http://www.hunrun.com/1.+Fut%C3%B3Cross
[10] http://www.hunrun.com/1.+Glamour+Stiletto+Run
[11] http://www.hunrun.com/1.+Panor%C3%A1ma+kaland+fut%C3%A1s
[12] http://www.hunrun.com/1.+Pol-e-Khomri+maraton
[13] http://www.hunrun.com/1.+Szigeti+Triatlon
[14] http://www.hunrun.com/1.+Szigeti-Triatlon
[15] http://www.hunrun.com/1.+teszt+gal%C3%A9ria
[16] http://www.hunrun.com/10.
[17] http://www.hunrun.com/10.+B%C3%BCkk+Maraton
[18] http://www.hunrun.com/10.+Duna+maraton
[19] http://www.hunrun.com/10.+MVM+Duna+Maratont
[20] http://www.hunrun.com/10.+T%C5%B1zolt%C3%B3+Vil%C3%A1gj%C3%A1t%C3%A9kok
[21] http://www.hunrun.com/100+G%C3%A1t
[22] http://www.hunrun.com/100+kilom%C3%A9teres+OB
[23] http://www.hunrun.com/100+km+OB
[24] http://www.hunrun.com/100+km+Pharaonic+Race
[25] http://www.hunrun.com/100+km-es+Ultrafut%C3%B3+Vil%C3%A1g-+%C3%A9s+Eur%C3%B3pa+bajnoks%C3%A1g
[26] http://www.hunrun.com/100+m+pillang%C3%B3
[27] http://www.hunrun.com/print/9368%3Fpage%3D0%2C1
[28] http://www.hunrun.com/print/9368%3Fpage%3D0%2C2
[29] http://www.hunrun.com/print/9368%3Fpage%3D0%2C3
[30] http://www.hunrun.com/print/9368%3Fpage%3D0%2C4
[31] http://www.hunrun.com/print/9368%3Fpage%3D0%2C5
[32] http://www.hunrun.com/print/9368%3Fpage%3D0%2C6
[33] http://www.hunrun.com/print/9368%3Fpage%3D0%2C7
[34] http://www.hunrun.com/print/9368%3Fpage%3D0%2C8
[35] http://www.hunrun.com/print/9368%3Fpage%3D0%2C1
[36] http://www.hunrun.com/print/9368%3Fpage%3D0%2C105